ASzSz portál felület (vissza)
ASzSz - közösségi oldalak

Autonóm Területi Szakszervezet

Hírek

Szolidaritás és szakmaiság a Szociális Munka Hetén

2013.11.19

Immár kilencedik éve kerül megrendezésre a Szociális Munka Hete a januártól több intézmény, köztük a Miskolci Családsegítő Központ jogutódjaként is működő Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény – Módszertani Központnál.

szocgazat2

 

A hét megnyitója hagyományosan szakmai konferencia, melyen már a résztvevőkön, a MESZEGYI dolgozóin és más szociális területen dolgozókon is feltűnt a SZÁDEMBIZ kezdeményezésével való egyetértés jeleként a kék szalag.  A Közalkalmazotti Tanáccsal közös elhatározásból és közreműködésünkkel a hetes rendezvénysorozat minden napján viselték a résztvevők.

 

Az összefogás és közös gondolkodás fontossága a programokban is kifejezésre szocgazat1jutott. A hagyományos információs nap újragondolt formában idén a Civil Börzeként került meghirdetésre, melyen a professzionális, de speciális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi szervezetek is képviseltették magukat.

 

A csapatszellem építésére a város szociális ellátásában résztvevő intézmények egységein átvezető játékos akadályverseny, a Szociotúra szolgált. Ennek első feladataként villámcsődületet létrehozva egy jelképes szociális háló összeállításában (melyen a színes lufik jelképezték az szocgazat_200ellátottakat) vettek részt a csapatok és az érdeklődő önkéntesen csatlakozó járókelők.

Csütörtökön a Bükki túra és a pénteki zenés-táncos vigasság is a város szociális munkásainak ismerkedését és rekreációját szolgálta.

A Szociális Munka Napján tartott SZÁDEMBIZ demonstrációval és petíció átadással, a Bizottság célkitűzéseivel való egyetértés és szolidaritás a hét rendezvénysorozatán szemmel látható volt. A kék szalag visszaköszönt szociális munkás szakos egyetemi hallgatókon, a héten szerzett új ismerősökön, a naponta látott kollégákon, szembe jött az utcán.

A miskolci szociális munkások a szalag viselésével hirdették egész héten: szeretik a munkájukat, erre áldozzák mindennapjaikat és nem áll szándékukban feladni, meg is akarják tartani ezt a munkát.

                                                                                                                           Zölde Katalin

ATSZ

Vissza a többi hírhez
Vissza a lap tetejére Vissza a főoldalra
ASzSz - közösségi oldalak twitter facebook