Szak és tagszervezetek oldalai (kattints a lenyitáshoz)
ASzSz - közösségi oldalak

Kiemelt hírek - történések

Hírek

Munkaidőnek minősül-e az utazási idő?

2015.09.23

Dr. Schnider Marianna jogász írása

Munkaidőnek minősül-e az utazási idő?

Összefoglaló az Európai Unió Bíróságának C-266/14. sz. ügyben hozott ítéletéről

 

Azon munkavállalók esetében, akik nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, munkaidőnek minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.

 utazasmunkaido_400

A munkaidő-irányelv (2003/88/EK) szerint a munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően. Pihenőidő az az időtartam, amely nem minősül munkaidőnek.

Az ügyben érintett spanyol cég (Tyco) biztonsági rendszerek üzembe helyezésével és karbantartásával foglalkozik. A cég 2011-ben regionális irodáit bezárta, és minden munkavállalóját a madridi központi irodához rendelte. A cég műszaki személyzete azonban Spanyolország több tartományában is kénytelen munkát végezni: a biztonsági berendezések megrendelőinél, vagyis az ügyfelek lakóhelyén, ipari és kereskedelmi létesítményekben kell a készülékeket üzembe helyezniük és a karbantartást végezniük, állandó vagy szokásos munkavégzési helyük nincs. A munkavállalók szolgálati autóval és szolgálati telefonnal rendelkeznek, utóbbin keresztül kommunikálnak a madridi központtal is, illetve ezen kapják meg az adott munkanaphoz képest egy nappal korábban a felkeresendő ügyfelek és helyek listáját. A lakóhelyük és a tényleges munkavégzés helye közti távolság alkalmanként akár a 100 kilométert is meghaladhatja, egy konkrét esetben pl. több, mint három órás utat kellett megtenni. Ezen kívül hetente egyszer vagy többször fel kell keresniük a lakóhelyükhöz közeli logisztikai ügynökség irodáit is a szükséges anyagok, alkatrészek stb. felvételéhez.

A jogvita abból eredt, hogy a munkáltató csak azt az időt számolta el munkaidőnek, amely a napi első ügyfélhez való megérkezéstől az utolsó ügyfél elhagyásáig eltelt (beleértve a tényleges munkavégzést és az egyik ügyféltől a másikig való közbenső utazást). A regionális irodák bezárása előtt viszont jóval kedvezőbben járt el: a munkavállalóknak reggelente a regionális irodában kellett felvenniük a szolgálati autót és a felkeresendő ügyfelek listáját, esténként pedig ugyanitt kellett leadniuk az autót; a munkaidő ennek megfelelően az irodába beérkezéstől az irodába való visszaérkezésig tartott.

Az Európai Unió Bíróságához az ügyben eljáró spanyol bíróság fordult, lényegében azzal a kérdéssel, hogy – az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között – amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, az irányelv szerinti munkaidőnek minősül-e a lakóhely és az ügyfelek közti utazással töltött idő.

A Bíróság az ítéletben kiemelte, hogy a szóban forgó, a munkáltató által kijelölt ügyfélhez való utazások az ahhoz szükséges eszközt jelentik, hogy a munkavállalók műszaki szolgáltatásaikat az ügyfeleknél elvégezzék. Ha ezeket az utazásokat nem vennék figyelembe, a Tycóhoz hasonló munkáltatók követelhetnék, hogy kizárólag az üzembe helyezési és karbantartási tevékenységgel töltött idő tartozzon a munkaidő fogalmába. Ez viszont a „munkaidő”-fogalom elferdítését eredményezné, és sértené a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére irányuló célkitűzést. Tény, hogy a cég a regionális irodák bezárása előtt az iroda és az ügyfelek közti utazást munkaidőnek tekintette, az utazás/vezetés tehát korábban a munkavállaló feladatainak a részét képezte. A regionális irodák bezárásával az utazások jellege nem változott, csak a kiindulópontjuk módosult.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ezeket a munkavállalókat úgy kell tekinteni, hogy azok tevékenységeiket vagy feladataikat végzik a lakóhely és az ügyfelek közti utazással töltött idő alatt.

Megállapította a Bíróság, hogy a munkavállalók az utazás alatt rendelkezésre állnak: a munkáltató utasításaitól függnek, mert az megváltoztathatja az ügyfelek sorrendjét, törölhet találkozót vagy újat szervezhet, a munkavállalóknak az utazás alatt nincs lehetőségük arra, hogy szabadon rendelkezzenek az idejükkel, magánügyek intézésével foglalkozzanak stb.

A Bíróság kimondta azt is, hogy az ilyen munkavállalók az utazás alatt dolgoznak. Ha az állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkező munkavállalók munkavállalói minőségének velejárója az utazás, nem lehet a munkavégzés helyét csak az ügyfeleknél való fizikai munkavégzés helyeire korlátozni.

A munkavállalók ugyan a lakóhelyükön kezdik meg az utazást és oda is érkeznek, de ez a munkáltató döntéséből ered (mivel az irodákat bezárta), nem pedig a munkavállalók szabad akaratából; a munkavállalók elvesztették annak lehetőségét, hogy szabadon meghatározzák, milyen távolságra lakjanak a munkahelyüktől.

Lényeges megemlíteni azt is, hogy a Bíróság ítélete a munkavállalók díjazásának kérdését nem érinti: azt, hogy a munkaidő ezen részét miként díjazza a munkáltató, a nemzeti szabályozás rendezheti.

Megjegyzések:

A magyar szabályozás részben ellentétes az irányelvvel, a Munka törvénykönyve 86. § (3) bek. b) pontja szerint ugyanis nem munkaidő a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.

A határozat kizárólag azon munkavállalókat érinti, akik állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkeznek. Mindazon munkavállalókra, akik állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel rendelkeznek, megfelelő lehet a hatályos szabályozás, mint ahogy a változó munkavégzési hely esetében is. Nem érinti a döntés a kiküldetés és a munkaidő viszonyát sem.

A határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti, így hasonló ügyben a magyar bíróságra is kötelező.

A magyar szabályozásnak az irányelvvel való lehetséges ellentétére egyébként 2015 januárjában felhívtuk a figyelmet, a munkaidő-irányelv alkalmazásáról szóló nemzeti jelentés kapcsán.

Dr. Schnider Marianna jogász, Autonóm Szakszervezetek Szövetsége

2015. szeptember 23.

 

Vissza a többi hírhez
Vissza a lap tetejére Vissza a főoldalra
ASzSz - közösségi oldalak twitter facebook